Murau bemutatása
kMurau bemutatása

2. világháború
Muraui Látnivalók
Murau vidéke
Murau, a stájerországi Felső-Mura-völgy (Oberes Murtal) idegenforgalmi központja, a Mura két oldalán elterülő, bájos, középkori jellegű kisváros meglehetősen közismert a magyar turisták, elsősorban a téli sportok kedvelőinek körében.
Számos magyar érdekeltségű vállalkozás működik a környéken, a vendéglátás és a turizmus területén, a hódeszkások, azaz a snowboard-osok magyar Mekkájaként is számon tartott kisváros azonban nyáron is rengeteg látnivalót tartogat az ide kirándulók részére. A fa és a sör városának is hívott Murau elsősorban festői fekvésével kápráztatja el a látogatókat, a folyót határoló lankákra felkúszó település ódon, parti házsora a magaslatot uraló, látványos, kora gótikus bazilikával és a várkastély tömbjével elragadó látképet nyújt. Ráadásul a város környékét meghatározó hatalmas hegyek számtalan kirándulási lehetőséget kínálnak az aktív turizmus szerelmeseinek.
Murau rövid története
A már a bronzkorban és a rómaiak idején is lakott környéken, a mai Muraut a Liechtenstein család alapította a XIII. században.
A hagyomány szerint a várat, mely először 1250-ben szerepel hivatalos okiratban, Castrum Murowe néven, a híres trubadúrköltő Ulrich von Liechtenstein építtette két fontos európai középkori kereskedelmi útvonal kereszteződésénél.
A jelentős kereskedőközponttá fejlődő helység 1298-ban kapott városi jogokat, a mai Raffaltplatz környékén laktak a lovagok, a herceg emberei, míg a mai főtér, a háromszögű Schillerplatz környékén telepedtek le a kereskedők.
A kettő összenövéséből alakult ki a város, mely később már a Mura túlpartjára is áthúzódott.
A XIV. században a Grünfels vár megépültével kiterjedt a település erődrendszere, a városfal hét kapujából mára már csak kettő maradt fenn.
Murau, a környék legfontosabb árucikkei, a vas és a fa legfontosabb átrakodóhelyévé vált. Magyar vonatkozás, hogy 1487-ben a magyar seregek Muraut is elfoglalták, és csak 3 év múlva, Mátyás király halála után szerezte vissza II. Frigyes német császár.
Említésre méltó a város nagyasszonyaként tisztelt, az 1535-ben Karintiában született Anna Neumann története, a már az első férjétől özvegy Anna feleségül ment a környék urához, Christoph von Liechtenstein-hez, majd halála után ő örökölte meg Murau birtokát.
A több férjet is elfogyasztó asszony végül, már 82 éves korában hatodszor is megházasodott, a nála 50 évvel fiatalabb Georg Ludwig von Schwarzenberg gróf lett a boldog férj, aki a gyermektelenül elhunyt Anna Neumann halála (1623) után örökölte meg a muraui birtokot. Obermurau vára máig a Schwarzenberg grófi család tulajdonában áll.
Murau a későbbi századokban vesztett jelentőségéből, melyet a Murtalbahn vasút megnyitása némiképp feljavított, ma a régió legfontosabb idegenforgalmi központjának számít jelentős faipari tevékenységgel és a város ikonikus termékével, az óváros szélén főzött Murauer sörrel.
A város fekvése, elhelyezkedése
Murau a Felső-Mura-völgyben, Stájerország nyugati szélén, a Mura két partján fekszik. Az alig több mint 2000 lakosú kisváros házai a folyó bal és jobb oldalát határoló domboldalakra is felkúsznak, az északi oldalt a Várhegy dominálja, tetején a városi plébániatemplom és a négyszögletes Obermurau várával.
Közvetlenül alatta terül el a középkori jellegű óváros a keleti részen lévő háromszög alakú főtérrel, a Schillerplatz-cal, melyet a Liechtenstein– és az Anna Neumann Strasse köt össze a nyugati félen fekvő, utcaszerű Raffaltplatz terével, ahol a városháza és a Murauer sörgyár is található.
A folyót két híd köti össze a déli városrésszel, melynek központja a csendes St. Leonhard Platz.
A vasútállomásnak is otthont adó településrész feletti erdős Kálvária-hegyen a gótikus St. Leonhardkirche és a Grünfels erődítmény magaslik.
Murau ikonikus látképe, a Mura folyó partja felett emelkedő festői középkori házsorral, felette a várral és a templommal elsősorban a hidakról, ill. a déli magaslatokról élvezhető legteljesebb formában. A Rantenbach gyorsan zúgó hegyi patakja az óváros szélén ömlik bele a Murába, nem messze tőle a fából épült gyalogos hídról, a Mursteg-ről is remek panoráma nyílik a városra.
Murau két hatalmas, lankás hegytömb között fekszik, délről a Frauenalpe (1997 m) masszívuma, míg északról a Stolzalpe (1817 m) szorítja a völgybe a települést.
Muraui programok
Murau főtere, a háromszög alakú Schillerplatz a várhegy keleti lábánál fekszik, közepét az 1717-es pestisjárványra emlékeztető Mária-oszlop díszíti, többségében XVII. század eleji polgárházak keretezik.
A térről kis köz vezet fel a várhegyre, a Szent Máténak szentelt városi plébániatemplomhoz, és Obermurau várához.
Az 1284-ben a Liechtenstein család által alapított, a várhegy lejtőjének közepén, félúton a város és a vár között magasló épület Stájerország legfontosabb gótikus templomai közé tartozik.
Habár a templom belső terében számos későbbi, főleg barokk kori elem található, mégis meglepően egységes, gótikus képet nyújt az épület. Külsejét az impozáns, nyolcszögletű, hegyes kősisakkal koronázott, négyzetes torony uralja. Körülötte mindenütt támpillérek láthatók, az oldalhajók mellett támívek, közöttük csúcsíves, kőrácsos ablakok. A magas oromzatú, nyugati homlokzaton gazdagon tagolt, gótikus kapu nyílik, előtte 1640 körül épült toszkán oszlopos előcsarnok áll.
A keresztház déli homlokzatán Szent Kristóf-freskó töredékei vehetők szemügyre. A háromhajós, világos belsőt keresztboltozat fedi, a szentélyben faragott zárókövekkel. A szentély előtt a főhajóval azonos magasságú kereszthajó van, az északi szárny alatt található a Liechtenstein család kriptája, a déliben egy festett szárnyas oltár maradványait láthatjuk. A barokk főoltár középső fülkéjében egy 1500-ból származó gótikus Kálvária-szoborcsoport áll. A pilléreken álló apostol szobrok és a fehér szobrokkal díszített fekete szószék a XVIII. század második feléből származnak.
Murau látnivalói
A templom északi oldalától fedett falépcsősor (Schlossstiege) vezet fel a várhegy legmagasabb pontján emelkedő várhoz. A Liechtenstein család eredeti, XIII. századi lovagvárát 1574-ben Anna Neumann örökölte meg, majd hatodik férjére, Schwarzenberg grófra szállt, aki 1628 és 1641 között építtette át a ma is látható reneszánsz várkastéllyá.
A ma is a Schwarzenberg család tulajdonában álló, háromszintes, torony nélküli négyszögletes tömb árkádos udvart rejt, keleti oldalának falsíkjából kilép a háromszint magas, gótikus kápolna szentélye. Obermurau várkastélyát vezetett, csoportos látogatás keretében tudjuk meglátogatni, júniustól szeptemberig, minden szerdán és pénteken 14 órakor indulnak csoportok a keleti főkapu mellől.
Belépődíj (2022): 8,00 €, diák: 4,00 €. A rövid túra legfontosabb állomásai a kápolna, a Vas- és a Lovagterem, valamint a különleges macskás képekkel díszített Macskaterem.
A várhegyről a nyugati oldalon, a városfal egyetlen megmaradt északi oldalán lévő kapu, a Gießhübltor közelében levezető gyalogútón is lemehetünk a Raffaltplatzra, de a Schillerplatzról a Liechtensteinstrasse és az Anna-Neumann-Strasse is átvezet az óváros történelmi házsorai közt a nyugati rész központi terére. A folyóval párhuzamosan futó utca egyik kiemelkedő műemléke a Régi Városháza hagymakupolás óratornyocskával díszített toronyépülete.
Murau
A Liechtensteinstrasse végétől szép, két ívnyílású kőhíd vezet át a Mura túlpartjára, a pályaudvarhoz. A hídról csodás látványt nyújt a vízparti, romantikus házsor a várheggyel. A következő híd, mely a túlparti St. Leonhard Platzra vezet, tövében az egykori Szent Erzsébet kórháztemplom gótikus épülete áll, melyben jelenleg kis evangélikus kiállítást rendeztek be.
Az óváros nyugati központja a hosszúkás, utcaszerű Raffaltplatz a vörösre festett városháza épületével. A tér szélén állnak a Murauer sörgyár épületei is, 1495 óta főznek itt sört, a modern elemekkel is felszerelt régi főzde látogatható, az Érzékek Sörfőzdéje című vezetett látogatás keretében ismerkedhetünk meg minden érzékünket igénybe véve a sörgyártás lépéseivel, a muraui söripar 500 éves múltjával és természetesen meg is kóstolhatjuk az itt főzött nedűket. Részletek a hivatalos honlapon. A söröket a szaküzletben meg is vásárolhatjuk, csapolt formában pedig a Raffaltplatz 17. szám alatti Brauhaus vendéglőben kapunk majdnem teljes választékot.
A Mura északi partján szép sétány vezet végig, két érdekes szoborral is találkozhatunk, a Macskakirálynő márvány szobrával és a pályaudvari Mura-híd tövében álló, a folyó fiatal istennőjét, Murnát ábrázoló bronzszoborral. A déli oldalon magasló Kálvária-hegyen Grünfels vára áll, négyzetes tornya 1300 körül épült, a St. Leonhard Platzról pedig egy stációkkal felszerelt keresztút vezet az 1445-ben épült késő gótikus csarnoktemplomhoz, a Leonhardikirchéhez. A folyóval párhuzamos Friesacher Strasse dísze pedig, az árnyas Stadtparkkal szemben álló középkori városkapu, a Friesacher Tor.
Ha szállást keresel Murauban a legjobb választás a Steinadler apartmanház.